17

A tehervasút-állomás Essen egy különösen lepusztult állapotban lévő negyedében volt. Bár még mindig használtak vonatokat, hogy az árukat eljuttassák a Német Szövetség különböző részeibe, a vasúti szerelvényeket nagyrészt felváltották a távirányítású kamionok és áruszállítók. Az állomás sötét volt és csendes, de elmosódottan idehallatszottak a város lakott részének távoli zajai.

Karom és a többiek a furgonban várakoztak, az állomás mellett. Az autó minden fényét lekapcsolták, a motor is állt. Val a vezetőülésben ült, rákapcsolódva az irányítórendszerre, távirányító dekkjével az ölében. Mellette Zűrös foglalt helyet. Ő is a dekkjét szorongatta, de egyelőre még nem csatlakozott be. Éberen figyelt, a veszély jeleit kutatta.

A jármű hátuljában, a hátsó ajtó mellett voltak a távirányítású robotok indítóállványai, és itt szorongott a csapat többi tagja is: Karom, Boom, Kalapács és Silverblade, mindannyian fekete ruhában és páncéldzsekiben vagy hosszú kabátban. A tünde magával hozta a kardját, és Karom övéből sem hiányozhatott saját mágikus tőre. Mindenkinél volt oldalfegyver – Boomnál és Kalapácsnál több is –, és még egyszer, utoljára ellenőrizték felszerelésüket.

– Készen álltok? – nézett körül Karom. Mindenki bólintott. – Oké, akkor gyerünk!

– Sok szerencsét – szólt hátra Zűrös.

Karom elhúzta a furgon oldalajtaját; a vadászok kiugrottak, és gyorsan, halk léptekkel eltávolodtak az autótól. Kalapács egy célszerszámmal átvágta a kaput csukva tartó láncot, és belopakodtak a pályaudvar területére. Észrevétlenül suhantak át a nyílt térségeken, egyik árnyéktól a másikig osonva, ládák, épületek és konténerek mögött keresve fedezéket.

Karom a feji rádiója segítségével kapcsolatba lépett embereivel.

– Kettes csapat, itt Egyes, jelentkezz! – üzente hangtalanul kibernetikus kapcsolatán keresztül. Zűrös válaszát is csak ő hallhatta.

– Egyes, itt Kettes. Tisztán hallunk.

– Majdnem a helyünkön vagyunk. Val, mit találtál?

– Egészen biztosan a vágányok melletti raktárépületben vannak – felelte a rigó. – Ellenőrzöm közelebbről is.

– Légy óvatos! – A többiekhez fordult. – Val robotja közelebb megy a raktárhoz. Foglaljuk el a pozíciónkat, és készüljünk fel a táncra!

– Ha ezek a rúnavarázslók egy kicsit is komolyan veszik magukat, akkor nem ártana az asztrált is figyelnünk – mondta halkan Silverblade.

– Már gondoskodtam róla – nyugtatta meg Karom. – Aracos, mi újság az asztrálban? – kérdezte szövetséges szellemét.

– Semmi jó, főnök. Határozott jeleit érzékelem, hogy itt valami ocsmányság zajlik. Nem tudom biztosra mondani, de úgy tűnik, valaki ezen a helyen valamikor igen komoly mágiát űzött. De van itt más is, mintha a mágikus energia fokozatosan halmozódna, de egyelőre erről sem tudok többet mondani. Folytatom a figyelést.

– Rendben. Ha látsz valamit, azonnal szólj!

– Aracos azt mondja, az asztrális jelek szerint erős mágia működött errefelé. – mondta Karom hangosan. – És most is valamilyen varázslaton dolgoznak, talán egy rituáléhoz készülődnek.

– Akkor talán meg kéne zavarnunk őket benne – javasolta Silverblade, és kezét mágikus pengéje markolatára helyezte.

– Bent vagyok – jelentette Val a közös hullámhosszon. Egy apró Renraku pókrobotot küldött be a raktárépületbe, felderíteni a terepet. Normális esetben Karom maga végezte volna a felderítést asztrális projekcióval, vagy Aracosra bízta volna a feladatot, de mivel Zollerről és a varázsló haverjairól volt szó, nem akart semmiféle mágiát használni a közelben, csak ha feltétlenül szükséges. A pókrobot elég kicsi volt ahhoz, hogy észrevétlen maradjon, és a legszűkebb helyek sem jelentettek akadályt számára.

– Zoller ott van – folytatta Val nyolc másik ember társaságában. Mindegyik úgy néz ki, mintha valami fantasy műérzetből ugrottak volna elő... köpenyek, prémek és hasonló szarságok. Egy kört állnak körbe, aminek a külső szegélyénél mágikusnak tűnő szimbólumok sorakoznak. És van egy kis társaságuk is.

– Mutasd! – Val megnyitott egy csatornát Karom feji kiberveréhez, és átküldte a robot kamerája által közvetített alacsony felbontású képet, így a mágus mindent pontosan úgy látott, ahogy a rigó leírta neki.

– A kör közepén mintha valamilyen fémhenger volna – közvetített Val. – Három férfit bilincseltek hozzá. Mindegyik tünde. – Silverblade arca elkomorodott, a lovag szemében vészjósló fény villant. – Közönséges csavargóknak tűnnek, valószínűleg az utcán szedték fel őket, és valamit beadhattak nekik, mert nem is próbálnak szabadulni. A francba, azt hiszem, sikerült beleszaladnunk valami hátborzongató mágikus hókuszpókuszba.

– Tehát kilencen vannak – dünnyögte Boom –, és jó eséllyel mind varázsló. El tudunk bánni ennyivel?

– Szükségünk lesz segítségre. – Karom Silverblade-re nézett. – Szellemek? – kérdezte halkan.

A tünde bólintott.

– Kiegyenlíthetjük az esélyeket, ha rájuk küldünk néhány elementált, főleg, ha ők nem idéztek meg szellemeket a rituáléhoz. De ha igen, akkor legalább azokat lekötik a mieink.

– És nincsen velük izom – tette hozzá Kalapács. – Val elmondása alapján mindegyik varázsló. Lehet, hogy nagyon erősek, de a repülő ólomra akkor sem immunisak.

– Akkor belevágunk? – kérdezte Karom.

– Még szép – mordult fel Boom. – Nem fogok itt dekkolni és megvárni, hogy befejezzék, amit elkezdtek, nem beszélve arról, hogy Zoller vert át minket.

– Csatlakozom – bólintott Kalapács is.

– Én nem hagyom cserben a népem – mondta Silverblade. – Zollernek és a társainak felelniük kell.

– Rendben, akkor lássunk hozzá – határozott Karom. – A szokásos, varázslók elleni felállás. Silverblade, mi ketten együttműködünk. Rájuk küldjük a szellemeinket, aztán védjük a többieket a varázslatoktól. Ne varázsolj, csak ha feltétlenül szükséges. Semmi értelme a védelmükre pazarolnunk az erőnket.

A tünde bólintott.

– Kettes csapat – szólt bele a rádióba Karom bemegyünk. Szükségünk lesz az erősítésre, mi is bedobunk mindent. – Lehunyta a szemét és halk, suttogó szavakat mormolt. Hívását elküldte az asztrális téren keresztül az elemi síkok mélységeibe, az őt szolgáló szellemek lakóhelyére. Néhány pillanat múlva a levegő halványan felfénylett a mágus körül, akár a forró légtömeg a sivatagi országút felett. Három elementál várta a parancsait. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy Silverblade sem vesztegette az időt. A tünde négy saját elementált hívott elő, hogy segítsenek neki a raktárépületben összegyűlt rúnavarázslók ellen. Karom reménykedett benne, hogy ennyi elegendőnek fog bizonyulni,

– A parancsomra támadjátok meg az épületben tartózkodó humánokat – üzente a szellemeknek. – Ne öljetek meg senkit, csak ha feltétlenül szükséges, őt pedig feltétlenül hagyjátok életben! – Átküldte nekik Zoller mentális képét. A német varázslót ki szerette volna kérdezni.

– Úgy lesz – felelték az elementálok.

– Aracos, az épület mágikus védelem alatt áll?

– Nem, semmilyen védelmet nem látok. Persze a falon belül lehetnek védőkorlátok. Akarod, hogy...

– Nem, nem kockáztathatjuk, hogy észrevegyenek. Majd rögtönzünk valamit, ha odaértünk.

Karom halk zümmögést hallott, és felnézve megpillantotta Val egyik rotoros robotját. A szerkezet egy kúpos hengerre hasonlított, a felhajtóerőt biztosító rotorlapátok a lekerekített felső részből álltak ki. A gépet páncéllemezek védték, az aljába épített forgatható géppuska pedig széles tűzteret biztosított számára. A legtöbb technikai berendezéshez hasonlóan ez is felettébb ellenálló volt a mágiával szemben.

– Boom, te jössz velem. Kalapács, te és Silverblade hátulról hatoltok be. Indulás!

A vadászok párokra oszlottak, Kalapács és a tünde mágus elindultak az épület hátulja felé. Karom és Boom az elülső, félrehúzható rakodóajtót vették célba, Val robotja pedig a tető fölé lebegett; sötét teste szinte láthatatlan volt az árnyak között.

– Kettes, hol tartanak odabent? – kérdezte a rádióban Karom, miközben megközelítették a bejáratot.

– Azt hiszem, elkezdték a rituálét – jött Val válasza azonnal. – Körbeállták a fémhengert, és meditálnak, vagy valami ilyesmi.

Az bejárathoz érve Boom egy robbanótöltetet tapasztott az ajtóra.

– Tíz másodpercre állítsd! – mondta a mágus.

– Kész vagyunk – jelentette Kalapács a rádióban.

– A jelemre kezdjük... most!

Boom elindította az időzítőt, és a két árnyvadász elhátrált. Pontosan tíz másodperc múlva bekövetkezett a robbanás.

Az apró töltet úgy robbantotta át a raktár megerősített acélból készült ajtaját, mintha csak papírból lett volna, és a detonáció érdes, szabálytalan szélű lyukat hagyott maga után, amin Boom és Karom könnyedén átférhettek.

– Rajta!

Boom leakasztott az övéről egy kicsi, fémes korongot, kihúzta belőle a biztosítószeget, és áthajította a nyíláson, mielőtt még a füst eloszlott volna. Egy másodpercen belül két hangos dörrenés hallatszott, ahogy Boom és Kalapács kábító gránátja szinte egyszerre detonált. Az árnyvadászok berontottak az épületbe.

Ahogy Karom számított rá, támadásuk váratlansága és a gránátok robbanása kábító erővel hatott a rúnavarázslókra. Már hozzákezdtek a rituáléjukhoz, de egy pillanat alatt teljes zűrzavar lett úrrá rajtuk, és azt sem tudták, melyik irányba forduljanak. Látta, hogy némelyikük megpróbálja összeszedni magát, és varázslathoz készülődik. Felemelte Narcoject puskáját, és tüzet nyitott az egyik varázslóra. A tű a férfi vállát találta el. A gyorsan ható idegbénító vegyszer hatására a mágus azonnal összeroskadt, fennakadt szemmel terült el a földön.

Karom látta, hogy a többiek is tüzelnek az összezavarodott varázslókra, és még ketten estek áldozatul a kábító fegyvereknek.

Két sötét felhő materializálódott a levegőben éles, kék villanások kíséretében. Az árnyak azonnal elnyeltek két rúnavarázslót, megszakítva kántálásukat, és görcsös köhögőrohamba fojtva meglepett kiáltásaikat; a mágusok levegő után kapkodtak, de nem szabadulhattak a levegőelementálok szorításából. Karom látta, hogy saját vízelementálja is megjelenik és rátámad az egyik varázslóra, vízburokkal véve körül a férfit. A meglepett mágus szájából buborékok bukkantak elő, ahogy a szellem kiszorította a tüdejéből a levegőt. Ezzel az ellenfelek több, mint fele – ha csak időlegesen is – ártalmatlanná lett téve.

A megmaradt varázslók nem késlekedtek az ellentámadással. Zoller felemelt kézzel mágikus szavakat kiáltott, előrenyújtott tenyerei között energia villódzott. Zöld tűzlövedék vágódott Karom felé, de a támadás megakadt egy láthatatlan pajzson. A lángok körülfolyták az árnyvadászt, és érezte a belőlük áradó hőt, de mágikus pajzsai állták az ostromot. Látta, hogy egy másik mágus Kalapácsot veszi célba varázslatával, de az a támadás is elakadt – ezúttal Silverblade pajzsán. A többi varázsló sem pihent. Karom egy újabb varázslatot blokkolt Aracos segítségével, de a negyedik eltalálta Boomot; a troll megingott, páncéldzsekije füstölögve oldódott fel a savlövedékben.

Aztán hangos csattanás hallatszott, ahogy Val robotja áttörte az üvegezett tetőt, és éles szilánkok záporában leereszkedett a harcolók közé. A rotoros gép egy helyben lebegve megállt a küzdő felek feje fölött, és géppuskájával tűz alá vette a meglepett varázslókat. A fegyver dübörögve ontotta magából a lövedékeket, sorozatával szinte kettéfűrészelt két mágust, akik saját vérükben fürödve hanyatlottak a földre. A rigó segítsége ismét az árnyvadászok javára billentette a mérleg nyelvét. Karom biztos volt benne, hogy most már képesek lesznek elintézni a Runenthing tagjait. Zollerrel együtt már csak hárman maradtak harcképesek.

Átrohant a kavarodáson, és célba vette Zollert, aki újabb varázslatot készített elő. A német varázsló azonban nem volt elég gyors, és Karom úgy öklelte fel, akár egy futballhátvéd; mindketten elterültek a földön. Az árnyvadász a könyökhajlatába fogta Zoller torkát, hogy megszakítsa a varázsló kántálását, a másik kezével pedig ellenfele nyakához érintette Acélkarom pengéjét.

– Van egy kis elszámolnivalónk, szarházi! – sziszegte a harcképtelenné tett Zollernek Karom, majd a többi rúnamágus felé fordult. – Állj! Elkaptuk a főnökötöket! Mindenki adja meg magát, különben a következő varázslatát az új száján keresztül fogja elmondani!

A harc fokozatosan elült, ahogy a megmaradt varázslók magasba emelt karral megadták magukat az árnyvadászoknak. Az elementálok által csapdába ejtett mágusok elájultak az oxigénhiánytól, és a szellemek visszavonultak, új utasításra vártak megidézőjüktől.

– Főnök! – szólalt meg Aracos hangja Karom fejében. – Az egyik rúnamágus körül valamilyen védekező varázslatot látok. Valami nem stimmel a fickóval, ügyelj rá!

Az egyik sötét köpenyes férfi ekkor előrelépett, de Kalapács azonnal célba vette a fegyverével.

– Attól tartok, nagyot tévedett, Karom – mondta a mágus mély, akcentus nélküli angolsággal, – Ennek a körnek nem Herr Zoller a vezetője. Én vagyok az, és nagyon rossz időpontot választott a közbeavatkozásra. – A köpenyes alak felemelte a kezét, mire Kalapács habozás nélkül tüzet nyitott Ingramjével. A lövedékek lepattantak a közte és a célpontja között lévő láthatatlan falról, sértetlenül hagyva a mágust. A férfi intésére Val robotja úgy hullott le a levegőből, akár egy légy, melyet egy láthatatlan óriás keze csapott le. Nekivágódott a falnak, majd hangos csattanással, használhatatlan roncsként landolt a földön.

Karom talpra rángatta Zollert, és egy pillanatra sem vette el a nyakától a kését, miközben Boom, Kalapács és Silverblade golyózáport zúdítottak a titokzatos ismeretlenre. A lövedékek mindegyike lepattant a láthatatlan korlátról, egyik sem érte el a célpontot. A férfi hátrahúzta csuklyáját, láthatóvá téve tökéletes árja vonásait és sötétszőke haját. Szeme azonban sötét borostyánszínű volt – Karom még sosem látott embert ilyen szemmel, de erősen emlékeztette egy másik, nem emberi szempárra, melyet nem is olyan rég volt szerencséje egészen közelről megnézni...

– Szegény balekok – mondta a szőke hajú sajnálkozva. – Fogalmatok sincs, mibe ütöttétek az orrotokat. – Tett egy lépést Karom felé.

– Állj meg, ahol vagy, különben búcsút mondhatsz Zollernek! – figyelmeztette az árnyvadász.

– Ó, ez valóban komoly probléma – bólintott a férfi. – Engedd meg, hogy megszabadítsalak a döntés terhétől. – Azzal ismét felemelte a kezét.

– Mester, ne! – kiáltotta Zoller. – Hűségesen szolgáltalak! Én... arghh!

– Szent szar! – nyögte Karom, amikor a mágus intésére Zoller egész teste olvadni kezdett a szorításában. A Runenthing varázsló szinte kifolyt az árnyvadász kezei közül, ahogy alakja megváltozott és átalakult; sötét köpenye alaktalan kupacként hullott a betonpadlóra. Valami megmoccant a ruha belsejében, és a szövet alól előbukkant egy hatalmas béka. A hüllő egy kurta brekegés után elugrált a döbbent Karom mellől.

– Nos – mondta a titokzatos férfi nyugodtan –, most már zavartalanul beszélgethetünk. Reméltem, hogy ezeknek a balfácánoknak a segítségével fel tudom erősíteni a ma esti rituálémat, de azt hiszem, így is hasznukat veszem majd. – Intésére megmozdultak a falak mentén felakasztott láncok, és gúzsba kötötték a megmaradt, még élő Runenthing tagokat, majd a fémhengerhez vonszolták őket, a tünde foglyok mellé. Néhányan elkeseredetten üvöltözve próbáltak szabadulni, de egy idő után felhagytak a hiábavaló küzdelemmel, és rémült nyüszítéssel vártak sorsukra.

– Azon gondolkodtok, hogy az életük megéri-e az erőfeszítést? – kérdezte a köpenyes férfi a tündékre mutatva, akik kábítószeres bódulatban bámultak maguk elé.

– Én bármi áron megvédem népem tagjait a hozzád hasonlóktól! – sziszegte Silverblade.

– Valóban, lovagom? És mégis, mit tudsz te rólam? Rólam, aki sokkal jobban ismerem a fajodat, semmint azt el tudnád képzelni.

– Te vertél át minket! – mutatott rá vádlón Karom. – A te ötleted volt, hogy általunk intézd el Lofwyrt!

– Igen – bólintott a varázsló. – És a tervem sokkal jobban működött, mint hinni mertem volna. A testvérem sosem tudott parancsolni a mohóságának és a kíváncsiságának.

– A... testvéred?

– Természetesen – mosolygott a férfi. – Ki lenne képes létrehozni egy olyan varázslatot, amelyik áthatol a leghatalmasabb óriássárkány védelmén, ha nem egy másik sárkány?

A szőke hajú mágus megremegett, aztán hirtelen terjeszkedni kezdett. Köpenye megfeszült, majd szétszakadt növekedésnek indult testén. Bőrhártyás szárnyak nyíltak ki a hátán, végtagjai pedig meghosszabbodtak, és pikkelyek jelentek meg rajtuk. Nyaka hihetetlen mértékben megnyúlt, arca eltorzult, előreugró, hegyes fogakkal teli pofává változott. És egyre csak növekedett és növekedett, míg végül majdnem elérte a raktárépület mennyezetét. Karom és társai már egy gigantikus méretű, aranypikkelyes sárkánnyal álltak szemben.

– Alamais vagyok! – visszhangzott a fejükben az óriási hüllő gondolatkiáltása. – És ti, kicsi bábjaim, a lehető legrosszabb pillanatot választottátok a zsinórjaitok elvágására!

Karom nem akart mást, csak elfutni, menekülni innen. Valamiért azonban mégsem tudott megmozdulni. Nem volt képes másra, csak hogy rémült csodálattal meredjen a fölé tornyosuló lényre.

– Aracos, menj! – üzente szellemének. – Tűnj innen, menj vissza Valhoz és Zűröshöz! – Nem tudta, hogy a szellem engedelmeskedett-e neki, mert minden figyelmét lekötötte a hatalmas sárkány.

– Azonban mégsem volt ez olyan szerencsétlen időzítés – folytatta Alamais. – Így legalább tanúi lehettek legújabb tervem beteljesülésének!

A tündéket a fémhengerhez rögzítő láncok hangos csörrenéssel hullottak a padlóra. Karom csak most vette észre a henger oldalára festett, radioaktív sugárzásra figyelmeztető jelzéseket, valamint a német nyelvű feliratokat, és a Seader-Krupp cégjelzését.

Az istenekre, gondolta, ez egy atombomba!

– És most – mondta Alamais gondolathangja –, készüljetek fel az utolsó utazásotokra!

Karom érezte, hogy a sárkányból áradó mágikus erő akadály nélkül hatol át védelmén, legyűri akaraterejét, és a sötétségbe taszítja. Megpróbált harcolni ellene, de Alamais túlságosan erős volt. Egyre gyengébben kapaszkodott öntudatába, aztán minden elfeketedett előtte.